Nemzeti légitársaság hiányában ha új, interkontinentális útvonal hírét halljuk Ferihegyről, akkor az rendszerint valamilyen nemzetközi politikai és/vagy gazdasági együttműködés hozadékaként kerül elő. A szoros lengyel-magyar kapcsolat eredménye a LOT járatai Budapest és az Egyesült Államok két városa között, míg most a török elnök látogatásának egyik legfontosabb (publikus) hatása lehet a Budapest és Mumbai közé tervezett Turkish Airlines járat. A Malév már múlté, új nemzeti légitársaság alapítása pedig egyelőre nem várható a folyamatosan emelkedő forgalom ellenére sem.

Persze az elnevezés kicsit megtévesztő. Az ún. „nemzeti” légitársaságok már egyáltalán nem biztos, hogy az állam tulajdonában állnak. Visszatérve a lengyel vonalra: az év folyamán felvetődött egy pesti bázisú Malot névre hallgató légitársaság indítása a LOT égisze alatt – de azért ezt még kezeljük nagyon óvatosan. A szomszédos országok legnagyobb nemzetközi forgalmat lebonyolító cége az Austrian, amely lassan egy évtizede kizárólag a Lufthansa tulajdonát képezi, szebben fogalmazva a Lufthansa-csoport tagja. Attól marad „nemzeti”, hogy székhelye és bázisa az ország legnagyobb repülőtere, mely természetesen a főváros mellett van és azt az ország gazdasága szempontjából legfontosabb desztinációkkal köti össze. (Emellett persze a cégvezetésben vannak osztrákok, a gépeken pedig az osztrák zászló felfestése látható.) Na de hova is utazhatunk Bécsből átszállás nélkül az Austriannel? Talán sokan nem tudják, hogy a magyar határhoz közeli Schwechatról mennyi lehetőség adódik. A társaság Boeing 777-esekkel és 767-esekkel repüli az interkontinentális járatait.

Észak-Amerika

A nyári menetrendben Los Angeles hetente hatszor elérhető az osztrák fővárosból. Közel fél nap (11 és fél óra) és leszállhatunk a LAX-on. Ez az egyetlen észak-amerikai, nyugati parti desztináció és egyben a leghosszabb út jelenleg az Austrian kínálatában. A keleti partra áttérve New Yorkba (Newark és JFK együtt) heti 13 gép jár, ami azért a pesti 3-hoz képest jelentősen több. Washington (Boeing 767) és Chicago is elérhető az Austriannel közvetlenül a hét minden napján. Torontóba a kilenc óra körüli menetidőt heti hatszor teszik meg 767-essel. A napsütötte Floridába szintén 767-es repül; heti négy alkalommal érhető el Miami – legalábbis a nyári menetrendben, a korábban tervezetekkel szemben télen nem üzemeltetik ezt a járatot. Múlt heti hír, hogy 2019 április végétől egész éven át napi járat indul Montreálba.

Afrika

Az egyiptomi (Kairó) és marokkói (Marrakesh), valamint a kedvelt turisztikai célpontok az Atlanti-óceánban (Madeira, Kanári-szigetek) említésnél többet nem is érdemelnek, hiszen ezek többségét ma már a fapadosok is elérik a kontinens több szegletéből. Annál inkább figyelemre méltó, hogy az idei téli menetrenddel október 27-től Fokváros is felkerült az Austrian térképére – a jegyárak széles skálán mozognak, legolcsóbban olyan 620 euró körül lehet megfordulni Dél-Afrikából. Fokvároshoz hasonlóan Mauritius szintén heti két alkalommal érhető el télen, a Seychelle-szigetekre pedig minden hét szerdáján lehet utazni.

Ázsia

A Maldív-szigetek jobban vonz? Az Austrian oda is repül télen, heti egy, majd december végétől heti két járattal. Az állandó járatok közül tízórás az út (odafelé) Bangkokba. 600 euró alatt nehéz megúszni a retúrjegyet, de a közvetlen utazás kényelmét sokan megfizetik. Tokió és Peking felé hetente ötször indulnak a gépek, Sanghajjal ellenben napi szintű a kapcsolat. Hong Kong október végéig heti öt géppel szerepel a kínálatban, télen azonban nem szerepel az úticélok között. A Közel-Keletről Teherán, Erbil, Amman és Tel-Aviv reptereit célozzák meg az Austrian gépei.

A nagy légitársaságokra jellemzően Európa számos repülőteréről közlekedtetnek ráhordó járatokat Bécsbe. Talán elég kiemelni, hogy 4-4 ukrán és román várost kötnek össze az Austrian gépei Schwechattal. A Ferihegy és Bécs között utazók döntő többsége is nyilván továbbutazik az osztrák fővárosból.

Végezetül tényleg csak egy gondolat erejéig hozzá kell tenni a témához, hogy Bécsből természetesen nem csak az Austriannal repülhet az ember Európán kívülre. A leginkább említést az érdemel, hogy a Korean Airrel Szöul is közvetlenül elérhető. További érdekesség, hogy naponta egyszer az Emirates AirbusA380-assal fordul meg Bécsből (emellett Boeing is repüli ezt az utat), azaz a lehető legnagyobb géptípus sem kerüli el a bécsi repteret.

Ferihegy nem tud versenyre kelni az osztrák főváros repülőterével, azonban abban talán joggal reménykednek a légi közlekedést használók és kedvelők, hogy a nem is oly távoli jövőben egyre bővülni fog nem csak az Európán belüli kínálat, hanem az interkontinentális úticélok köre is.